A politikusokra nem jellemző az igazmondás a közhiedelem szerint. Néha azért elszólják magukat, hogy hazudtak, de az igazán profik évekig tudnak úgy hazudni, hogy miközben megtévesztik az embereket, kézzel fogható nyomós bizonyítékot nem hagynak maguk után.
Kivétel ez alól Gyurcsány Ferenc, aki igazán profi politikus, hiszen már a nyolcvanas években politizált a KISZ nevű szervezetben, és profi hazudozó is, de mégis jelentős, mindent elsöprő bizonyítékot hagyott az utókor számára hazugságait illetően:
„Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.”
Beírta magát ezzel a modernkori, politikatörténet egyik fejezetébe. A fejezet címe talán az lehetne, hogy "a rendszerváltásnak hazudott rendszer legnagyobb hazugjai".
10 éve mondta el beszédét szűk körben, miután a kommunista utódpártjával, az MSZP-vel megnyerte a 2006-os parlamenti választásokat. Megtévesztette választóit és az Uniót, tehát csalással jutott hatalomra.
"Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére."
Ez a "visszahoztuk a kormányzást", azt jelenti, hogy hazudtunk a hatalom megtartása érdekében, és sikerült. 2006-ban mindenki Fidesz győzelmet jósolt, még az mszp-sek is. Az ígérgetések, a hamisított gazdasági mutatók viszont meghozták a sikert. Újra megnyerte a választást a baloldal. Ami ugyancsak egy hazugság, mert az MSZP nem képviselt akkor (és most sem) a baloldalhoz köthető elveket. A beszéddel kapcsolatban sok értelmezés akad. A leglényegesebb kérdés azonban az, hogy a megnyert választások után mi értelme volt egy ilyen beszédet mondani? A beszédből az derül ki, hogy Gyurcsány bevonja, bűntárssá teszi a frakcióját, mert fél az elszámoltatástól.
"Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?"
Vagy talán a belső ellenzéktől félt, akiknek kezdett elegük lenni Gyurcsány ripacskodásaiból?.
"Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai – amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni – segítette, hogy ezt túléljük. "
A csalás tehát nyilvánvaló.
Vannak, akik "igazságbeszédnek" tartják ezt a beismerő vallomást. Pedig, ha valaki beismeri bűneit amit a választói és a nemzet ellen tett, attól még nem mentesül az árulás alól. Vannak, akik a kiszivárogtató személyét keresik.
Gyurcsány egy politikatörténeti beismerő vallomást tett. Börtönben volna a helye, de még eljárás sem indult ellene. Vajon még hány ilyen beszédnek kell még elhangozni, hogy a népítélet és a hivatalból tett feljelentés után börtönbe kerüljön az első politikusbűnöző?
Utolsó kommentek